Matematikai gondolkodás fejlődése – óvodáskor


😉 Ismét egy MATEMATIKÁVAL kapcsolatos poszttal készültem Nektek. 

☝Teszem ezt azért, mert ez az a terület, ahol hatékonyan tudom segíteni gyermekeiteket.

A bejegyzések három fő témája ezentúl: MATEMATIKA, MOZGÁS, SZABADIDŐ.

❓ Melyik a kakukktojás, melyikről nem írtam még? Várom a válaszokat! 😉

Hogyan alakul a gyermekek matematikai gondolkodása az óvodáskorban és mik azok a jelek, amikre érdemes odafigyelni? Erre próbálok most választ adni! 

📚Egy idézet Kulcsár Mihályné: A diszkalkuliáról másképpen könyvéből:

 „A matematikai képességek fejlődése az idegrendszeri struktúrák érésének függvényében a gondolkodás fejlődésével szoros egységben valósul meg. Éppúgy nem lehet siettetni vagy átugrani fejlődési lépcsőfokokat, mint a magasság vagy a láb méretének növekedésében.”

Mi jellemző az óvodások a matematikai gondolkodására?

🔹a matematikai tapasztalatokat konkrét tárgyakkal történő tevékenység közben szerzi meg

🔸a konkrét tevékenységek sorozata segíti az általánosítást

🔹képes több szempont szerint csoportosítani, ismeri a relációkat is (pl.: kicsi-nagy, magas-alacsony, széles-keskeny, több-kevesebb)

🔸az összes érzékszervvel részt vesz a tapasztalásban (látás, hallás, tapintás, MOZGÁS)

🔹mennyiségek összehasonlítása, biztonsággal használja a több kevesebb fogalmakat

🔸hat éves korra biztonsággal tájékozódik hatos számkörben

🔹leszámlál mennyiségeket és össze is hasonlít

🔸ujjai segítségével hatos számkörben matematikai műveleteket végez

🔹megérti az összeadás tagjainak felcserélhetőségét

❗ Milyen jelekre érdemes odafigyelni?

  • ha nem érdekli a számolás,
  • ha nem tud rámutatással mennyiségeket leszámolni hatos számkörben,
  • ha nem tud mennyiségeket összehasonlítani,
  • ha rendezetlen halmazban nem ismer fel mennyiségeket hármas számkörben,
  • ha kizárólag hallás útján nem tud leszámlálni tapsolást, kopogást hatos számkörben,
  • ha nem ismer fel azonosságokat, különbözőségeket,
  • ha nem ismeri a számok nevét,
  • ha nem tud elszámolni tízig,
  • ha nem tud mennyiségeket létrehozni szóbeli utasítás alapján hatos számkörben.

✅ Remélem, hogy hasznosnak találtátok a bejegyzést! 

Jövő héten a kisiskoláskorral folytatjuk! 

☝ Van egy jóhírem is!

Októbertől egyéni órákra lehet jönni hozzám, jelentkezni ér! 🙋‍♀️

Csakis azért, hogy élmény legyen a matek és kőkemény alapokra tegyen szert gyermeketek, amire lehet majd építeni!

☎️ 📬Az elérhetőségeimen megtaláltok! Tanuljunk együtt!! 😉

Újabb Régebbi